Sophie Turner
Magyar forrás az angol színésznőről / sophie-t.gportal.hu


Hírek 
        Sophie Turner         Multimédia         Oldal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Életrajz

Sophie Turner angol színésznő, 1996. február 21-én született Northamptonban, Angliában. Két éves korában Warvickba költöztek családjával. 2000 és 2007 között a Warwick Prep School tanulója volt. Majd a Kings High Schoolba járt Warvickban, emellett a neves Playbox Theatre-ben tanul színészetet. Sophie már kisgyermekkorától fogva színésznő szeretett volna lenni. Három évesen csatlakozott a Playbox Theatre társulatához. A színházban a színészet mellett zene- és táncórákat is vett. Első televíziós szerepe az HBO csatorna Trónok harca című sorozatában Sansa Stark karaktere, akit 2011-től 2017-ig alakitott. Sophie-t hosszú hónapokig tartó meghallgatások után több száz jelentkező közül választották ki. Sansa szerepe egycsapásra ismertté tette a színésznőt, igy több filmszerepet ajánlottak neki fel. Először 2013-ban, az Another Me című filmben kapott szerepet, majd a The Thirteenth Tale című tévéfilmben volt látható. 2014-ben a Barely Lethal filmben szerepelt amely 2015-ben került moziba. 2016-ban a világhírű X-Men: Apokalipszis filmben tűnik fel mint a fiatal Jean Grey. 2017-ben két drámában mutathatja meg magát. A Huntsville-ben Josie bőréban látható, aki kétes kapcsolatba kerül egy nála jóval idősebb emberrel. A Freak Time filmben pedig Josit formálja meg, aki szakit zseni barátjával, aki elkeseredettségében egy időgépet készit, hogy elkerülje a szakitást. 2018-ban pedig újra Jean Grayként lesz látható az X-Men: Dark Phoenix cimű akció/fantasy filmben. 2017 márciusában bejelentette, hogy a Women for Women egyik védnöke lett, ami a háború női túlélőit támogató szervezet. 2017 augusztusában a Porter készített vele interjút, amiben azt állította, hogy szerinte a közösségi médiában való követői számának, és nem színésznői képességeinek köszönheti, hogy sikeresen beválogatták egy meg nem nevezett projektbe. Mindezt az alábbi szavakkal fejezte ki: "köztem és egy másik lány között vacilláltak, aki sokkal, de sokkal jobb színésznő, mint én, de nekem volt több követőm, így enyém lett a munka." 2017 júniusában Instagram oldalán jelentette be, hogy együttműködést kezd a Wella Hairrel. Sophie lett az ő első nemzetközi márkanagykövetük. 2018 márciusában és áprilisában Torontóban forgatta a Heavy című indie filmet. 2019 szeptemberében beválasztották a Survive című televíziós thriller sorozatba. 2021-ben a The Prince című sorozatban szinkronizálta Charlotte hercegnőt. 2022-ben Penelope megformálója volta a Broken Soldier című thrillerben, amelynek története szerint egy PTSD-ben szenvedő háborús veterán összebarátkozik egy tinilánnyal. Ugyanebben a évben került bemutatásra Az utolsó lépcsőfok című élerajzi minisorozat az HBO Max műsorán, Colin Firth és Toni Collette főszereplésével. A valós eseményeket feldolgozó sorozat Michael Peterson történetét meséli el, aki krimiíróként dodlgozik, és meggyanúsítják saját feleségének meggyilkolásával, miután az asszonyt holtan találták saját otthonuk lépcsőjének aljánál. Szintén 2022-ben egy másik streaming szolgáltatón, a Netflixen is láthatták rajongói, ahol a Bosszúra készen című filmben tűnt fel, mint Erica.

 
Ki Sophie Turner?

Sophie Turner angol színésznő, legismertebb szerepe Sansa Stark az HBO által forgalmazott Trónok Harcában. A sorozat meghozta számára a sikert: Azóta több filmben is szerepet kapott. 2016-ban a világhírű X-Men: Apokalipszis filmben tűnik fel mint a fiatal Jean Grey. 2018-ban pedig újra az X-Men: Dark Phoenix cimű mozifilmben volt látható. Azóta számos filmben és sorozatban volt látható főszerepben és mellékszerepben is. Hamaorsan Lara Croft-ként láthatjuk majd a Tomb Raider sorozatban.

 
Munkálatai
Tomb Raider
Karaktere: Lara Croft
Megjelenés: még ismeretlen
Tipus: sorozat
A Tomb Raider című film és videojáték adaptációja sorozat formályában.
IMDB Infó Képek

The Dreadful
Karaktere: még ismeretlen
Mejelenés: 2026.02.20.
Tipus: film
A film rendezője Natasha Kermani, amely egy horror lesz. A rettenet követi Anne-t és anyósát, Morwent, akik magányos, kemény életet élnek a társadalom peremén – de amikor egy férfi visszatér a múltjukból, olyan eseménysorozatot indít el, amely fordulópontot jelent Anne számára.
IMDB Infó Képek

Steal
Karaktere: Zara
Mejelenés: 2026.01.21.
Tipus: sorozat (6 epizód)
A sorozat rendezője Sam Miller. Az évszázad rablását követi nyomon egy tipikus munkanapon egy nyugdíjpénztári befektetési társaságnál. Zara az irodai dolgozó pedig belecsöppen a rablás közepébe.
IMDB Infó Képek

Trust
Karaktere: Lauren Lane
Mejelenés: 2025.08.22.
Tipus: film
A film rendezője Carlson Young. Egy hollywoodi színésznő egy botrány után egy félreeső kunyhóban rejtőzik el, ahol elárulták, és a túlélésért küzd valakivel szemben, akiben valaha megbízott.
IMDB Infó Képek
 
Kiemelt partnerek

További rajongói oldalaim.

 

 
Partnerek

Chatben jelentkezz!

       

 
Csevegő
 
Kövesd őt a tévében
 
Információk
téma Sophie Turner
admin Lili
nyitás 2015.04.17.
zárás: 2017.10.07.
újra nyitás: 2024.01.13.
kredit G-Portál & Imgbox
 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE