Hirek

Stella Magazin cikk

2015.05.03. 16:17, Lili

Öt évig játszotta Sansa Starkot a vad, szexi és nagyon sikeres Trónok harcában, igy már elég oktatásban volt része a tinédzser éveiben járó Sophie Turner-nek.  A sorozat az 5. évadnál tart, amig ő  Jessica Salter-nek mondja el, hogy ő és (eddig) az ő karaktere tartották a fejüket.

T. szükségesnek érzi, hogy ha találkozik Sophie Turner-el, a 19-éves színésznővel, aki Sansa Stark megformálója a  hihetetlenül sikeres televíziós sorozatban a  Trónok harcában, az olyan mint egy teljes napfogyatkozás után a Föld egy része sötétségbe borul. Szinte úgyhangzik, mint egy sor összeesküvés. Sajnos egyikünk sem látott semmit, mert Kelet London felhős és hideg volt. Turner megérkezett időben,  magas-karcsúsított vézna farmerben és egy dzsekiben miközben ásított. "Elnézést!" - mondta azonnal. "Nem vagyok hozzászokva, hogy reggel 9 órakor ébredjek."

Talán nem ezen a héten - ez a hete tele volt hivatalos eseményekkel és rendezvényekkel, amelyek segitik a sorozatot - mert júliústól decemberig napi 12 órahosszát dolgozott az elmúlt 5 évben. "Alszom, amikor van szabad percem." - mondja nevetve. " Amikor megérkezem a forgatásra, ők 5 percet adnak nekem, mielőtt megcsinálnák a sminkem és a hajam, akkor megyek a lakókocsimra, hogy szunditsak egy kicsit." A show forgatása Észak-Írországban, Máltan, Horvátországban, Izlandon és Marokkóban zajlik. "Én mostanában Írországban forgatok"- mondja Turner. "Azt kívánom, hogy visszamenjek a napba." Az átlagember számára a Trónok harca egy középkori fantasy-eposz, adaptálta az HBO a burjánzó regények irójától George R.R. Martin-tól, akinek regényeire jellemző a több ezer szereposztás. A nagymértékben harcedzett kontinensen Westeros-ben a családok  meg akarják szerezni a trónt és uralkodni akarnak a 7 királyság felett úgy, hogy megölik egymást addig amig meg nem szerzik. "Mindig az üzleti fejemet viseltem és ez nem csak egy hobbi." - mondja. A  Royal Ballet nevű iskolába járt évekig. "Tudtam, hogy választanom kell a dráma és balett között, és én a drámát választottam."

A dráma tanárnője a The King's High School leányiskolában hallott a meghallgatásról Sansa szerepére és szólt Turnernek, amikor még csak 12 éves volt, hogy próbálja meg. " Voltam már korábban is meghalgatásokon, de nem kaptam meg őket. Ez volt az első meghallgatás, ami nehéz volt, és ezelőtt soha nem csináltam ilyet." - mondja most. Még négy meghallgatás után - egy elbűvőlő youtube-os videó után - megkapta a szerepet. Az anja kezdetben szorongott és ideges volt. " De apám azt mondta, engedd el, hadd, hogy belevágjon. Most már úgy kell kezelniük mint egy munkát, ami az is. Ők nem rámenős showbiznisz szülők. "

A család nyilvánvalóan nagyon fontos számára. Úgy jelemezte bátyjait, James-et (27 éves) és Will-t (25 éves), mint a legjobb barátait. " Ők határozottan alaposnak tartanak. Ha otthon nézzük az epizódokat, akkor megkérem őket, hogy mondják el mit gondolnak és azt mondják, minden jó volt. Szükségem van erre. " - mondja. A Trónok harca stábtagjai és szereplői egy igazi nagy család - Kit Harington, aki a sorozatban Sansa fattyú bátyát Havas Jont alakitja, egy igazi pót báty. Maisie Williams, aki a képernyőkön a testvérét alakitja, a valóságban a legjobb barátnő és egyszerre a fogadott tesvtére is. De Lena Headey-től, aki Cersei Lannister-t, Joffrey király édesanyját alakitja,  tanulta a legtöbbet a színészetről Turner. "Őt annyira lenyűgőző nézni. Ő még  a szemeivel is tud közvetiteni, hatni."

Amig 16 éves nem lett, a forgatások alatt megcsinálta a házifeladatát, amit emailben küldött el a tanárainak. Mindig elérte az A osztályztatot, négyszer kapott B osztályzatot. " B-t kaptam szinészetből." - mondta sóhajtozva. "Nem tudom, hogy történt ez. "

Turner instagram oldalára egyre több kép kerül fel - a hires sztárról, Hailee Steinfeld-ről is, akivel együtt szerepel a Barely Lethal cimű filmben, amely tinédszer bérgyilkosokat kikép ki -  és a sulis barátokról is, akikkek hülye arcokat vágnak. Amikor épp nem dolgozik, meglátogatja őket az egyetemen.  Szeretne ő is menni, hogy történelmet vagy pszichológiát tanuljon. "Csak nem tudom, mikor lesz rá időm. "

Megkérdeztem őt, ha már úgyis érdekli a politika - habozva, mivel a fiatal színésznő ritkán szereti befesteni a körmeit a viváshoz. De ő ezt mondta: " Természetesen. Törődöm azzal, hogy ki irányitja az országot. Az én családom mindig a Labour-ra szavazott, de én inkább a Green párti vagyok. Gyermekkorom ország alapú volt, ezt meg akarom őrizni. Úgy érzem, szenvedéllyel töltenek el ezek a dolgok."

Milyen egyéb szempontjaid vannak a tinédzser élettel és mit gondolsz mi maradt ki? "Talán a kapcsolatok. " - mondja. " De ez miatt soha nem nyugtalankodtam. Engem mindig is a munka kötelezett jobban el, nem a fiúk. " Volt egy meglehetősen nyilvános kapcsolata James McVey-el a The Vamps zenekar egyik tagjával, miután üzenetet küldött  Twitteren neki, hogy odavan érte. Két nap után bejelentették megint Twitteren, hogy a kapcsolatuknak vége.

De tudsz valamilyen pillanatot a lázadó tinédzserkorodból? "Még nem volt lehetőségem arra, hogy lázadjak. Amikor  18 éves lettem, akkor volt egy hónap, amikor lázadtam egy kicsit. Én valószínűleg Lindsay Lohanné válok." - mondja nevetve. Úgy tűnuk nem valószinű (kivéve talán a festett vörös haj, mert a természetes hajszine szőke). Az 5. évad 1. részének premierjén - Tower of London-ban tarott , kettő nappal azelőtt mielőtt mi találkoztunk volna - Turner egy órát töltött a rajongól üdvözlésével, autogram osztással  és selfiezéssel, amig a vörös szőnyegen sétált. Fagyoskodnia kellett - az éjszaka hideg volt, és ő csak egy újjatlan, sötét ruhát viselt, amit Marios Schwab tervezett. " Igen, hideg volt, de mindenki órákig várt, igy volt a helyes. " - mondta.

Viselni a designer ruhákat, ő elismeri, hogy felfrissiti őt a vörös szönyegen. " Küldenek több mintaruhát. Látom melyik illik rám és kiválasztom azt. " - mondja. " Tanultam egy kicsit a divatról, de még nem igazán találtam meg a stilusom. Főleg farmereket és szabadidőruhát viselek. "

A mai reggelen a szabadidőruhája benne van valamelyik utazótáskájában. Kettő napja ezelőtt, költözött be a Londoni lakásába, de már csomagol  is hiszen San Francisco-ban lesz a Trónok Harca 5. évadának a premierje. De Áprilisban elkezni forgatni az X-Men filmet is Los Angelesben, ez mellett még két filmben lesz látható, a Barely Lethal-ban és az Alone-ban, valamint Júliusban kezdik forgatni a Trónok harca 6. évadát. " Lefoglalatam magam erre az évre. " - mondja. "Utálom a gondolatot, hogy nem csinálok semmit. "

A sorozat irói hiresek arról, hogy hirtelen és erőszakosan öljék meg a sorozat karaktereit. Minden évadot úgy irnak meg, hogy a forgatókönyvben valaki mindig meghal. " Mielőtt elhagynák a sorozatot, már három héttel előbb szólnak nekik, hogy rendben legyenek." - mondja Turner borzongva.  A gondolat, hogy Sansat megölhetik rettegéssel tölti el - de nem a munka nélkül maradás miatt. Egy gyerekszinész számára, akinek ez az első szerepe és már számtalanszor játszotta el, ez mélyebb valami. " Hiányozni fog Sansa. " -mondja. " Szeretem őt. Ő a részem, én is az ő része vagyok. "

A Trónok harca 5. évada  a sárkányok anyjával is indit, akinek a hadserege még a tengereken is átjut, majd az egykori király fiatalabb öccsável és az oldalán lévő hátborzongató papnővel az ő oldalán, a hátborzongató Másokkal, akik egyre délebbre merészkednek északról. Mindenki fél az évad változásaitól. Közeledik a tél és a boszorkányok, ami évtizedekig tarthat. A sorozat, amely az 5. évadát vetiti le, 19 millió néző figyélmét hivta fel az Amerikai Egyesült Államokban, főleg a tavalyi évadzáróval.

Turner már 14 éves kora óta játsza Sansa Starkot, aki az egyik főszereplő a sorozatban. "Vele együtt nőttem fel. " - Mondta Turner. " Tényleg átérzem azt, amit ő is érez. Valószinűleg ő is tudja mi a jó neki, mint ahogyan én is. Sansa a legidőssebb lánya Eddard Ned Starknak, Deres Urának és az ő feleségének, Lady Catelyn-nek. Lord Stark-ot (Sean Bean formálta meg) az 1. évad végén lefejezték (amit Sansa jegyese rendelt el). Lady Catelyn-nek pedig a torkát vágták el, 2 évaddal később egy esküvőn.

Az erőszakkal való fenyegetés, csak nőtt és nőtt minden évadban. ( " Minden ilyen rész, sirós rész volt számomra, nagyon érzelmes jelenetek voltak." - mondja Turner.) Miután megölték az apját, (és meg kellett néznie a karóra szúrt apja fejét.), a Joffrey király csodálata szadizmussá változott, gyülölni kezdte Sansát. Most túsznak tartja magát és retteg, hogy kiirják a sorozatból. Egy jelenetben őt veszik célba az íjpuskájával amíg megpróbálják megkérni őt, hogy vallja be az árulást. Akkor megígérte, hogy felszolgálja a bátyja fejét az esküvői ünnepségen. " Amikor olvastam a szövegemet, a szivem majdnem összetört. " - mondja Turner. "Nem kellett elképzelnem milyen szomoruságot kell érzeni, mert a valóságban is ugyanazt a szomoruságot éreztem. "

A sorozat hires a sex jeleneteiről. Hogyan sikerült a fiatal szinészeknek megérteni ezt, amikor a középpontban voltatok? " Furcsa volt mikor elkezdtük. " " - mondta Turner. "  Amikor először olvastuk a forgatókönvet Maisie-vel (Williams)aki egy évvel fiatalabb nálam és Isaac-el (Hempstead Wright, aki Sansa öccsét játsza, Brant), aki három évvel fiatalabb nálam, mi ültünk és csak oldvastuk a szüleinkel - mi ez?? "

Mint gyermek szereplők, minden volt a forgatáson. Turner édesanyja feladta a munkáját, hogy lány mellett lehessen a forgatásokon, az első 3 évben, Horvátországban. " Szükségem volt rá, hogy velem legyen. " Apukája meglepetésnek tervezte az érkezését és pont akkor érkezett először a forgatásra, amikor épp azt a jelenetet forgatták, amikor majdnem megerőszakolták Sansát. " Ez annyira kinos volt. " - mondja félénken. " Az apukám nem tudta, hogy folyik a forgatás és egyszer csak megjelent ott. Mi mind szeretjük őt. Oh, rossz nap apa. "

A szüleidet nem sokkolta? " Az elején igen - sok sex jelenet volt az első évadban - de aztán megszokták.  Tudták, hogy egy jó minőségű tv sorozat. Ha ez nem lett volna, most nem volnánk ilyen boldogok. " Nekéz jeleneteknél - "begyakorlás és begyakorlás és begyakorlás" a szinészek és a kaszkadörőknek is nehéz napjuk van.

Nevetve meséli Turner, hogy mit mondott anyukájának, amikor az felvilágositani akarta őt a sexről, amikor betöltötte a 16 éves kort. " Mondtam, már mindent tudok. A sorozat találákony. "

Sophie Turner 3 évesen kezdte a szinészkedést, amikor az anyja beiratta őt a dráma szakos iskolába. Egy nagy Edwárdiánus házban nőtt fel, két idősebb fiú testvérével, akiket nagyon szeret. " A gyermekkorom nagyon vicces volt. Malac karámok, istállok és sárban szaladgáltunk. " A lovak és a malacok mellé csatlakozott Zunni is, az északi Inuit kutyafajta, aki a sorozatban Sansa házifarkasa volt, akit a sorozaton kivül adoptált. A gyermekkora óta szinésznő akart lenni.

Még nincs hozzászólás.
 
Ki Sophie Turner?

Sophie Turner angol színésznő, legismertebb szerepe Sansa Stark az HBO által forgalmazott Trónok Harcában. A sorozat meghozta számára a sikert: Azóta több filmben is szerepet kapott. 2014-ben a Barely Lethal és az Alone című filmeket forgata amelyek 2015-ben kerültek moziba. 2016-ban a világhírű X-Men: Apokalipszis filmben tűnik fel mint a fiatal Jean Grey. 2018-ban pedig újra az X-Men: Dark Phoenix cimű mozifilmben volt látható.

 

 
Projektek
Joan
sophie mint
Joan Hannington
2024
Egy nő, aki virágzó és merész ékszertolvaj karrierje alatt, a lányát próbálja visszaszerezni a szociális szolgálattól, egy kétségbeesett anyát látunk, aki a bűnözés izgalmas világába sodorja magát.

 

The Dreadful
sophie szerepe még
ismeretlen
202?
A Rettenet követi Anne-t és anyósát, Morwent, akik magányos, kemény életet élnek a társadalom peremén – de amikor egy férfi visszatér a múltjukból, olyan eseménysorozatot indít el, amely fordulópontot jelent Anne számára.

 

Trust
sophie szerepe még
ismeretlen
202?
Még nincs hivatalos leírás.

 

 
Kiemelt partnerek

 

 
Partnerek

Chatben jelentkezz! Képre vár: -

       

 
Csevegő
 
Kövesd őt a tévében
 
Információk
téma Sophie Turner
admin Lili
nyitás 2015. 04. 17.
zárás: 2017.10.07.
újra nyitás: 2024.01.13.
kredit G-Portál & Flaunt.nu